Saját szemetükben fekszenek

írta: Kiss Gábor
2015/06/12

Mind tisztában vagyunk a környezetszennyezés globális méretű problémájával, az azonban csak kevesekben tudatosul, hogy napi szinte milyen tetemes mennyiségű szemetet termelünk.

Egy Kaliforniai fényképész, Gregg Segal nagyfelbontású fotókon keresztül igyekszik szemléltetni a problémát. A fényképeken hétköznapi emberek az egy hét alatt önmaguk által kitermelt kommunális hulladékuk között fekszenek. (szerk: A kommunális hulladék a lakosságnál keletkező hulladékok egyik fő fajtája, másik nevén szilárd települési hulladék.)

A "7 nap szemét" (7 Days of Garbage) projekt különböző szociális hátterű átlagembereket jelenít meg (szerk: ami a fotókon érzékelhető, hiszen a háztartásokban keletkező hulladék összetétele és mennyisége mindig függ az életszínvonaltól, az életmódtól és a fogyasztás szokásoktól).

A művész a képek hátteréül vizet illetve zöld növényzetet választott, ezzel is azt sugallván, hogy az általunk létrehozott szemét közvetlen hatással van környezetünkre. A fotózások alkalmával a résztvevők között volt, aki látván saját szemeteszsákja tartalmát, szégyenében gyorsan szétválogatta, de voltak olyanok is, akik mindent megmutattak. "Remélem az emberek rájönnek, hogy a kidobott szemét nagy részét szükségtelen előállítani." - Íme a meghökkentő végeredmény, amely 2014-ben meghozta Segal-nak a világhírnevet.

(A fotók állóképek, kattintással megjeleníthetőek teljes arányukban és méretükben.)

A művész weboldala itt érhető el.

Szakmai szempontból egyébként maga a szemét és a hulladék két különböző jelentéssel bír. Szemétnek olyan haszontalanná vált anyagokat nevezünk, amelyeket tulajdonosa nem tud, vagy nem akar tovább használni, amely így végül kikerül a gazdaság körforgásából és vegyesen kerül tárolásra, lerakásra. Hulladékok azok az anyagok, amelyek keletkezésük helyén bár haszontalanná válnak, de anyagfajtánként külön kezelve, szelektíven gyűjtve még másodlagos nyersanyagként hasznosíthatók, ezt az eljárást nevezzük hulladék újrahasznosításnak, bár a tevékenységre használt angol szó, a recycling, jobban kifejezi, hogy anyagok környezettudatos körforgásáról van szó. Az újrahasznosítás célja a Föld erőforrásainak kímélése, emellett fontos cél, hogy a természetbe kerülő hulladék mennyisége is csökkenjen.

 

forrás: Gregg Segal

Új cikkek itt

Új cikkek az ecolounge-on

Hasonló